Túlélni a holtakat (2009)

Plum idilli környezetet kínáló szigetén egy fertőzés pusztít, aminek hatására az emberek vérszomjas zombikká válnak. A fertőzést elkerülő embereknek azonban nem csak a sétáló hullákkal kell megküzdeniük, saját maguk is két táborra szakadnak: az egyik fél ki akarja írtani az összes zombit, míg a másiknak meggyőződése, hogy a betegség gyógyítható, így meg kell óvni a fertőzőtt embereket a gyógymód megtalálásáig. Az ellenségeskedés lassan egyre nagyobb mértéket ölt, lassan nem is a zombikról szól az egész…


A filmet az a George A. Romero rendezte,aki a klasszikus Élőhalottak éjszakája-t is.Sajnos ég és föld a két mozi.

Már a film elején belecsöppenünk egy kis zombigyilkolásba (szokásos fejbelövés),ráadásul ezt mintha gyengén poénosra is tervezték,mert mintha egy kicsit elkomolytalankodták volna.Na mindegy,ez még nem is lenne baj,de maga az egész film egészben nem egy nagy eresztés,a 69 éves rendezőnek ennél sokkal jobb művei is születtek már.

A sztori szerint Plumban két család viszálya miatt voltak problémák: az egyik ölte a zombikat,a másik tanította volna őket.Ebbe a viszályba csöppen bele egy pár katona és egy fiatal srác,akik a zombik legyilkolása mellett vannak.Körülbelül ennyiben és egy apa-lánya vitában ki is merül a cselekmény,minden más már csak zombigyilkolás.Aki viszont vevő az ilyesmire,annak tetszeni fog a film.

Az élőhalottak miatt érdemes megnézni a filmet,a gore jelenetek jól sikerültek,de egyébként unalmas lett.Romero eléggé összecsapta....

Legjobb jelenet: amikor poroltóval öli Cisco a zombikat...

Letöltés:
http://www.fileserve.com/file/Ny7ke9v/Survival.Of.The.Dead.DVDRip.Xvid.ZMV.part1.rar
http://www.fileserve.com/file/2P3bdwQ/Survival.Of.The.Dead.DVDRip.Xvid.ZMV.part2.rar
http://www.fileserve.com/file/6vFnkMP/Survival.Of.The.Dead.DVDRip.Xvid.ZMV.part3.rar
http://www.fileserve.com/file/u9SECse/Survival.Of.The.Dead.DVDRip.Xvid.ZMV.part4.rar

Felirat:
http://www.opensubtitles.org/hu/subtitles/3668811/survival-of-the-dead-hu




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése